A mesterséges intelligencia lehetőségei és buktatói az Eszterházy Egyetem szerint

Egyetem

Közel két éve berobbant, világszerte azonnali pro és kontra reakciókat kiváltó, mára több internetes felületen és mobilalkalmazásban mindenki számára – akár ingyenesen is – hozzáférhető mesterséges intelligencia (MI) számos dilemmához vezet mindennapi életünkben. A ChatGPT által hozott változások mostanra az egyetemi oktatásban is megjelentek.

Az angol és magyar nyelvű előadásokból egyértelműen kiderült, hogy új fejezet nyílt a felsőoktatásban, és a megállíthatatlanul előre törő újdonságot nem elutasítással vagy félelemmel kell fogadnunk, hanem a megfelelő módon be kell fogni a szelet a vitorlába. Ez azt jelenti, hogy elsősorban az oktatóknak kell szemléletet váltaniuk, és nagyon gyorsan alkalmazkodniuk kell a minket körülvevő világhoz. A valóság ugyanis az, hogy a hallgatóink már használják a MI-t, de nem elég körültekintően, nem elég kritikusan és tudományetikai szempontból sem mindig megfelelően. Sőt, nemcsak a hallgatóink, hanem a Z-generációhoz tartozó középiskolások is élnek a MI adta lehetőségekkel, tehát a jövő pedagógusait is fel kell készítenünk ennek az innovatív eszköznek a használatára.

Az előadók mélyrehatóan elemezték a ChatGPT integrációjának kihívásait a felsőoktatásban, kiemelve az új típusú számonkérési és értékelési lehetőségeket. Kiemelték az új irányokat a jövőben, melyeket a ChatGPT bevezetése nyithat meg az oktatási folyamatokban.
A hallgatóság élénk érdeklődése mellett a beszélgetés kiterjedt egy intézeti irányvonal kialakítására is, figyelembe véve a mesterséges intelligencia felelős és etikus alkalmazásának szükségességét. Az előadók hangsúlyozták a jelenlévő oktatók szerepét az intézet közös célkitűzéseiben és az új fejlesztések bevezetésében. Ennek megfelelően az Anglisztika, Amerikanisztika és Germanisztika Intézet és az Idegennyelvi Képző és Szolgáltató Központ pro-aktív módon igyekszik a közeli jövőben egy közös, intézeti álláspontot kialakítani a MI elfogadható és nem elfogadható használatáról a kurzusokon, a helyben végzendő és beadandó feladatok megoldásánál és a szakdolgozati munka terén. Az elkövetkezendő félévben szerzett oktatói tapasztalatok a kari vagy az egyetemi MI-stratégia és álláspont kialakításában is felhasználhatók lehetnek jó gyakorlatként.

Az esemény folytatásaként további szakmai beszélgetések, workshopok és tréningek várhatók a ChatGPT hatékonyabb és kifinomultabb használatának megismerése érdekében. Az intézet oktatói elkötelezettek a digitális innováció iránt, és aktívan támogatják az új oktatási módszerek megismerését és alkalmazását. Dr. habil. Vermes Albert, intézetvezető és Majorosné Kovács Györgyi, központvezető remélik, hogy az ilyen események hozzájárulnak a felsőoktatás fejlődéséhez és az új generációk számára való minőségi oktatás biztosításához.

(Eszterházy Egyetem)