Vasárnap éjfélig meghosszabbították a hőség miatt már érvényben lévő, úgynevezett vörös kód intézkedést, amely kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a bajba jutott hajléktalan emberek befogadását – közölte a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Fülöp Attila elmondta: elrendelte, hogy a szociális intézményrendszerben fennálló vöröskód-protokollt, amely péntek éjfélkor járt volna le, hosszabbítsák meg vasárnap éjfélig az időjárási előrejelzésnek megfelelően.
Ilyen rendkívüli körülmények között a szociális segítő szakma első számú feladata az élet védelme – hangsúlyozta az államtitkár, majd megjegyezte: a vörös kód idején minden szociális intézmény, bármivel is foglalkozik, kötelezhető arra, hogy a bajba jutott hajléktalanokat befogadja és ellássa, ugyanakkor a fő felelősség továbbra is a hajléktalanellátó rendszeré marad.
Fülöp Attila közölte: országosan és Budapesten is 77 százalékos a férőhelykihasználtság a hajléktalanellátó rendszerben, tehát van szabad kapacitás.
A vörös kód nemcsak az intézményrendszer szempontjából egy különleges eljárás, hanem az a társadalom részére is egy figyelemfelhívás, hogy jobban odafigyeljünk egymásra – mutatott rá.
Müller Cecília országos tisztifőorvos a hőségről szólva arról beszélt, egy rendkívüli helyzetben vagyunk, és úgy néz ki, hogy az elkövetkezendő napokban is ennek nézünk elébe. Ilyen tartósan nem kellett szembenéznünk ekkora kihívással, egy folyamatos hőterhelésről van szó, ezért meg kell védeni a lakosságot – mondta.
Kiemelte, vannak olyan lakosságcsoportok, akikre ez a rendkívüli megterhelés különösen nagy rizikóval jár. Ilyenek a csecsemők, a kisgyermekek, az idősek, a szív- és érrendszeri megbetegedésben és bármely egyéb krónikus megbetegedésben szenvedők. A hajléktalan emberek nagyon nehezen tudnak a hőség ellen védekezni, rájuk különösen is vigyázni kell, és gondoskodnunk kell róluk – mondta Müller Cecília.
Az országos tisztifőorvos arra kért mindenkit, hogy ha fekvő embert látnak, aki rosszul lett, mindenképpen segítsenek rajta: vigyék árnyékos helyre, itassák meg, és ha szükséges, akkor hívják a 112-es segélyhívó számot.
Emlékeztetett, harmadfokúra emelték a hőségriasztás szintjét vasárnap estig.
Müller Cecília felhívta arra is a figyelmet, hogy ilyen nagyon meleg időben a fizikai aktivitás csökkentésével az egészséges szervezetet is védelmezzük. Lédús, könnyen emészthető ételek, gyümölcsök fogyasztását javasolta. Továbbá a joghurtok, zöldséglevesek, krémlevesek mellett a zöldségekkel tudjuk pótolni azt a sótartalmat is, amit elveszít a szervezet ezekben a napokban – mutatott rá.
(MTI)