Vádat emeltek egy internetes csaló ellen Egerben

Rendőrség

Az Egri Járási Ügyészség egy nő ellen emelt vádat, aki egy népszerű online hirdetési oldalon kínált eladásra olyan – főleg műszaki – árucikkeket, amikkel valójában soha nem rendelkezett. 

A vád szerint a nő 2021 májusától több mint hat hónapon keresztül bevételeit interneten elkövetett bűncselekményekből fedezte. A vádlott módszere az volt, hogy főleg mobiltelefont, hangszórót, okosórát, vagy éppen fülhallgatót hirdetett meg úgy, hogy a termékek eladása valójában nem állt szándékában, sőt, azokkal egyáltalán nem is rendelkezett. A nő célja kizárólag a termékek vételárának vagy annak egy részének – mint előlegnek – a csalással történő megszerzése volt.

A hirdetésekre az ország különböző pontjairól jelentkeztek a sértettek, akikkel a vádlott telefonon vagy az internetes oldal felületén, írásban tartotta a kapcsolatot. A nő által megtévesztett sértettek az egyeztetések után a vádlott által megadott bankszámlára utalták a jellemzően 50.000 forintot el nem érő összegeket. A csaló ezután a sértettek számára elérhetetlenné vált.

Az ügyben összesen 33 sértett érintett.  A vád tárgya 2 rendbeli kisebb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és 31 rendbeli szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás vétsége.

A vádlott gyanúsítotti kihallgatását követően ismeretlen helyre távozott, a lakcímének, értesítési címének, tényleges tartózkodási helyének, illetőleg kézbesítési címének megváltozását az eljárást folytató hatóságokkal nem közölte, így megalapozottan feltehető, hogy a büntetőeljárás elkerülése érdekében elérhetetlenné vált, ezért az ügyészség távollevő terhelttel szemben emelt vádat.

Az ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a nőt a bíróság ítélje végrehajtandó szabadságvesztésre és tiltsa el a közügyek gyakorlásától. A vádhatóság indítványt tett arra is, hogy a bíróság rendeljen el vagyonelkobzást az elkövetővel szemben.