Vádat emelt a Füzesabonyi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki durván bántalmazta élettársát közös gyermekeik szeme láttára – közölte a Heves Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.
Konkoly Thege László tájékoztatása szerint a 34 éves férfi a füzesabonyi járásban másfél évtizede konfliktusokkal teli élettársi kapcsolatban élt, amelyben három gyermekük született.
Féltékenység miatt a férfi 2021 februárjában egy este előbb szidalmazta párját, majd ököllel többször megütötte, az ágyról a földre rántotta és ott rugdosni kezdte. Időközben felébredtek a gyerekek, akik sírva kérlelték apjukat, hogy hagyja abba a bántalmazást, ám ő folytatta a kegyetlen verést, miközben a kicsiket is megfenyegette.
Mindez egészen hajnalig tartott. A vádlott lefeküdt aludni, a nő ekkor kiszökött és értesítette a rendőrséget.
A nyomozással párhuzamosan zajló gyermekvédelmi eljárás során a három veszélyeztetett gyermeket a gyámhatóság ideiglenesen nevelőszülőknél helyezte el, ami miatt az asszonynak újabb verést kellett elszenvednie.
A szóvivő közölte: a férfi az ellene indult nyomozás során, a kihallgatását követően ismeretlen helyre távozott. A Füzesabonyi Járási Ügyészség ezért a távollétében emelt vádat az ügyben, amit a szökésben lévő gyanúsított által elkövetett bűncselekmény súlya indokolt.
A férfit kiskorú veszélyeztetésével, súlyos testi sértés kísérletével, a személyi szabadság megsértésével, valamint becsületsértéssel vádolják.
(MTI)
Kezdőkép: illusztráció.