Magyarország Németország válogatott meccs 2022.06.11

Nagy Zsolt: a futball megjutalmazott minket a rengeteg befektetett munkáért

Sport

Nagy Zsolt, a Puskás Akadémia válogatott labdarúgója szerint a nemzeti csapat rászolgált az Európa-bajnoki részvételre, arról pedig négy éve még csak álmodozhatott, hogy ő is szerepelhet a kontinenstornán.

“Nem gondoltam, tényleg voltam mélyen is. A legutóbbi Eb alatt is csak a tévé előtt tudtam szurkolni a válogatottnak. Legfeljebb reménykedni, álmodozni tudtam arról, hogy mindez megtörténhet velem. Most már realitás” – idézte a Puskás Akadémia honlapja a 30 esztendős védőt, akinek elmondása szerint nagy kő esett le a szívéről Bulgáriában. Nagy Zsolt úgy fogalmazott, leírhatatlanul boldog volt, hogy sérülése után ott lehetett a pályán az Eb-kijutást eredményező meccsen, melyen a 97. percben az utolsó esélyt megragadva Szoboszlai Dominik előre ívelését Petkov a saját kapujába csúsztatta, ezzel kijuttatta a magyarokat az Eb-re.

“Azt hiszem, nyugodtan fogalmazhatunk úgy, hogy a futball megjutalmazott minket a rengeteg befektetett munkáért, amelynek alapján igenis megérdemeltük ezt a gólt” – jegyezte meg Nagy Zsolt, aki vasárnap a Montenegró ellen 3-1-re megnyert meccsen hosszú idő után először szerepelt kezdőként Marco Rossi szövetségi kapitány együttesében. A 16-szoros válogatott futballista elárulta, bár már a nemzeti csapatban sem szokott izgulni, most azonban az alvásmutatója a meccsnapra volt a leggyengébb. Ennek ellenére a Puskás Arénában  ő indította azt az akciót, melynek végén Szoboszlai megszerezte a magyarok második találatát.

A hazai sikert követően a csapat a szurkolókkal ünnepelt, ami Nagy Zsolt szerint felejthetetlen volt. Majd azt is elárulta, felesége megkönnyezte a kijutást, kislánya pedig még csak az ő hiányát érzékeli a válogatott összetartásokból, de mindig megsimogatja a tévét, amikor apukáját látja benne. A magyar válogatott öt győzelemmel és három döntetlennel, veretlenül és csoportelsőként jutott ki a jövő évi, németországi kontinenstornára, amelynek december 2-i sorsolását a második kalapból várja majd.

(MTI)